A 2025. december 11-i rádpusztai szakmai konferencia legfontosabb tanulsága az volt, hogy a Dél-Dunántúl 2030-ig tartó fejlesztését a döntéshozók nem elszigetelt, településenként külön futó projektek sorozataként képzelik el, hanem egy nagyobb léptékű, összehangolt térségi fordulatként.
A megfogalmazott cél – hogy a Dél-Dunántúl 2030-ra az ország egyik legvonzóbb nagytérsége legyen – önmagában még nem intézkedés, de a konferencián elhangzottak alapján jól látszik, milyen eszközökkel akarják ezt „lefordítani” a gyakorlat nyelvére: készül egy nagytérségi területfejlesztési stratégia, az új területfejlesztési törvény erre külön tervezési szintet is ad, és mindehhez rövid távon kézzelfogható végrehajtási keretet ígér a Versenyképes Járások Program.
Czunyiné dr. Bertalan Judit, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára a konferencián (és a kapcsolódó nyilatkozatokban) lényegében azt üzente: a stratégia akkor ér valamit, ha nem egy fióknak készül, hanem közös gondolkodásra épül, és a térség szereplői ugyanazokat a prioritásokat fogadják el iránytűnek. Ennek a gondolatnak a háttere nagyon pragmatikus. Az államtitkár által felsorolt problémák – a közszolgáltatások hiányai, a szűk munkalehetőségek, az elöregedés, illetve a közlekedési infrastruktúra hiányosságai – mind olyan tényezők, amelyek egy beruházási döntésben azonnal kockázatként jelennek meg: elérhető-e megfelelő munkaerő, működik-e az ingázás, van-e a családok számára vállalható szolgáltatási háttér, és mennyire kiszámítható a térség logisztikája. A konferencián ezekhez a közlekedési témákhoz konkrétabb elemek is társultak, például a vasúti kapacitások feszítettsége és a települések közötti kerékpáros kapcsolatok hiánya, illetve a szociális ellátórendszer terheltsége – vagyis a fejlesztési célkeresztbe nem csak „utak és iparterületek”, hanem az élhetőséghez szükséges, kevésbé látványos rendszerfeltételek is bekerültek.
A konferencia üzenete azért tekinthető fordulópontnak, mert a megoldást nem egyetlen kiemelt beruházástól várják, hanem attól, hogy a térség működését meghatározó alrendszerek egyszerre mozdulnak el: a mobilitás javul, a szolgáltatási háttér stabilizálódik, és a települések nem egymással párhuzamosan próbálnak fejleszteni, hanem egymást kiegészítve. Ezt a megközelítést erősíti az is, hogy a területfejlesztésről szóló 2023. évi CII. törvény külön fogalomként rögzíti a nagytérségi területfejlesztési stratégiát, amely kifejezetten a vármegyehatárokon átnyúló, összehangolt tervezés kerete. Magyarán: a „nagytérség” nem kommunikációs címke, hanem egy olyan tervezési szint, amelynek kifejezetten az a feladata, hogy a különálló vármegyei gondolkodást összefogja és közös irányba állítsa.
A jövőbeli intézkedések közül rövid távon a Versenyképes Járások Program tűnik annak az eszköznek, amelyből a térség a leggyorsabban láthat eredményt, mert a program kifejezetten a helyi, járási együttműködésekre épít, és a kiinduló kereteket országos logikával rögzíti: a megyei jogú város székhelyű járásoknál 500 millió forintos, más járásoknál 250 millió forintos nagyságrendű forrásról beszélnek kiindulásként. Ez önmagában nem old meg mindent, viszont arra alkalmas, hogy a települések közösen priorizált, több helyszínt egyszerre kiszolgáló fejlesztéseket indítsanak el – például olyan közlekedési, közterületi, szolgáltatásszervezési vagy helyi infrastruktúra-fejlesztéseket, amelyek közvetlenül javítják a térség működőképességét és ezzel a beruházási környezetet is.
A konferencián elhangzottak logikájából az következik, hogy a Dél-Dunántúl fejlődése 2030-ig akkor válik reális pályává, ha a stratégia és a forrásoldal ugyanarra a „képletre” dolgozik: először a hiányzó kapcsolatok és szűk keresztmetszetek oldódnak (átjárhatóság, ingázás, elérhetőség), ezzel párhuzamosan erősödik az életminőséget adó szolgáltatási háttér (amely nélkül nem tartható meg a munkaerő), majd ezekre épülhet a gazdaságfejlesztés következő hulláma – ipari betelepülésekkel, beszállítói bővüléssel, illetve a turisztikai és helyi gazdasági értékláncok erősödésével. A konferencián megjelenő gondolat, hogy egy nagyobb munkáltató megjelenése „húzóhatást” képes kiváltani, ebbe a rendszerbe illeszkedik: a horgonyberuházás önmagában ritkán elég, de ha jobb elérhetőségre, szervezett munkaerőpiaci vonzáskörzetre és stabil szolgáltatásokra érkezik, akkor a beszállítók és kapcsolódó szolgáltatók betelepülése valóban felgyorsulhat.
Összefoglalva: a rádpusztai konferencia tanulsága nem az, hogy már holnap minden megváltozik, hanem az, hogy a Dél-Dunántúl fejlesztéspolitikája egyértelműen a nagytérségi együttműködés irányába tolódik, és ehhez most egyszerre épül a stratégiai keret (nagytérségi stratégia), a jogi-térségi koordinációs logika (új területfejlesztési szabályozás), valamint a gyors, járási szintű beavatkozások lehetősége (Versenyképes Járások Program).
Ha ezek a szálak valóban összeérnek, a régió 2030-ig nem csak több fejlesztési ponttal, hanem kiszámíthatóbb működéssel és jobb megtartóerővel tud megjelenni – ami végső soron ugyanazt jelenti a helyi közösségeknek és a befektetőknek is: kevesebb súrlódást, több stabilitást és erősebb, hálózatokban gondolkodó térségi növekedést.
Cikk forrása: KaposPont
